DÉL-DUNÁNTÚLI PIROS TÚRA MECSEKI SZAKASZA

Bükkösd vasútállomás -Petőcpuszta - Szentkút - Mandulás - Kanta-vár -Nagy-mély-völgy - Sikonda - Jánosipuszta - Máré-vár - Mecseknádasd

A Dél-dunántúli Piros Túra útvonala Kaposvártól Szek­szár­dig veze­tett, de 1999-ben a Somogy Megyei Ter­mé­szet­­barát Szövetség Ka­posvártól meghosszabbította Siófokig. A tel­jes hossza így 318,5 km.

A túra mecseki szakasza a bükkösdi vasútállomáson kezdődik (bélyegzés).

Bükkösd először az 1333-34-beli pápai tizedjegyzékben sze­re­pel, mint plébániával rendelkező település. A fe­hér­vári káp­­talanhoz, majd az esztergomi érsekséghez tartozott. A falu a tö­rök időkben elnéptelenedett. 1746 körül kezdett újra be­­né­­pe­sülni németekkel és a környékről ide­köl­töző ma­gya­rok­kal. A XVIII. sz.-tól Horváth Dániel, a Petrovszky, majd a Je­szenszky család volt a földesura. 1835-ben mezővárosi ran­got kapott. A fa­lu­ban még láthatók helyenként a régi német és ma­­gyar pa­raszti építkezés jegyeit magukon viselő házak. A község római katolikus temploma 1792-ben épült. A temp­lom kö­zelében áll az 1786-ban épült egyemeletes, elegáns hom­lok­zatú, késő barokk stílusú kastély, melyet szép védett park vesz kö­rül. A kastély előtt a Bükkösdi-víz hídján két, 1800-ban ké­szült barokk szobor áll. A település lakóinak száma: 1297 (2000).

A piros sáv jelzés az 1950-ben Bükkösdhöz csatolt Megye­fán halad át.

Megyefa a megyefalva szó rövidítése, az első tagja határ, szél, vég jelentésű. Középkori magyar falu. A török idők­ben elnéptelenedett, és lakatlan maradt a XVIII. sz. első harmadáig. 1740 után a környékbeli magyar fal­vak­ból jobbágyok költöztek be. Ekkor a Je­­szensz­­ky család tulajdona. A kastélyt Jeszenszky An­tal építtette 1788-ban; műemlék jellegű épület. A község mellett kőbánya működik.

Megyefától szelídgesztenyefákkal szegélyezett kocsiúton érünk fel egy nagy legelőre, majd a műúton átérve a röviden leágazó PO jelzésen felkereshetjük a Húsvét-forrást.  Innen a műúttal közel párhuzamosan haladunk a tölgyes erdőben. Ezután érjük el a Farkas-tetőt, ahonnan szép kilátás nyílik észak, északnyugat felé. Innen a PO jelzés ágazik le a nem messze lévő Miska-forráshoz (pihenőhely). A Farkas-tetőtől kb. 1 óra alatt Petőcpusztára jutunk

Továbbra is a piros sáv jelzést követjük, aszfaltúton hala­dunk az elbontott IV. szállítóakna helyéig, majd erdei kocsi­útra térünk. A PO jelzés levezet a jóvizű Pipás-forrás foglalatához. Ezután két időszakos forrás mellett megyünk el (Jancsi és Fenyves). A Négybarát-forrást az út alatt találjuk. A Farkas-forrásnál esőházat és padokat találunk.

A Farkas-forrás az Éger-völgy nyugati, mély sza­ka­dé­kos mel­lék­ágában, a Szörnye-völgyben fakad. 1928-ban a Ter­­mé­­­szet­­barátok Turista Egyesülete fog­lal­ta és permi homokkőből fara­­­gott kövekkel ki­épí­tette. A hozzá fűződő mondát köny­­vünk­ben olvas­hat­ja.

A hegyoldalba vágott, kanyargó ösvényen érünk le az Éger-völgybe. Itt a PO jelzésen felkereshetjük a Gégen-kutat. Ide visszatérve egy meredek gyalogúton felkapaszkodva egy beton­táblás útra jutunk, amely levezet az abaligeti országútra. (Mielőtt az országútra leérnénk, jobbra, a volt szentkúti er­dész­ház előtt, egy fán találjuk meg a bélyegzőt.)

Az abaligeti országutat keresztezve, kanyargós ösvényen indulunk el és hamarosan a Kancsal-forráshoz érünk (PO jelzi). Utunkat folytatva egy fahíd alatt érintjük a Rózsa-forrást, majd a szentképekkel és szobrocskákkal díszített harang­láb­hoz, a Szentkúti-forráshoz jutunk.

Szent-kutat a hagyomány szerint már a török idők előtt szent helynek tartották. Sokan zarándokoltak ide messze vidék­ről gyógyulást remélve. Egy legenda is fűződik a for­rás­hoz: amikor a pécsi török basa kételkedett a víz gyógyító ere­­jé­ben, elvesztette látását. Egy keresztény föld­műves vitt neki a for­­rásból, amitől újra látott és megtért. Radonay Mátyás pécsi püspök (1687-1703) sokat tett a kegyhely felvirágoztatása ér­­­de­­kében. A Fájdalmas Szűz tiszteletére kápolnát és kis rend­­há­­zat építte­­tett, és a pálos rendnek adta, hogy gondozzák a za­­­rán­­­­­dokhelyet. Állandóan két pálos szerzetes, egy admi­nisztrátor és egy szónok teljesített itt szolgálatot. A zarándoklatokról és gyó­­­­gyulásokról 1718-1785 között feljegyzéseket készítettek. A for­­rás vize főleg vakokat gyógyított. A pálos rend feloszlatása után a kápolna be­ren­dezését el­szál­lí­­tot­ták. A Szűzanya kegy­­szo­­bor a rác­vá­rosi templomba került. A ko­lostor alig látható rom­­jai a régi temetőben vannak. Az 1930-as évek végén a kút­­­épít­­mény­re harangtornyot emeltek, aljában falmé­­lye­désekbe festett szob­­rokat és gyertyatartókat tettek. Búcsúja szeptember 8-án van.

Szentkút település a XIX. sz. utolsó harmadában alakult ki, mint német kisházas falu. Egyetlen hosszú utcából állott. 1950 óta Pécshez tartozik. Ma sok hétvégi ház és kert van itt.

Innen a Remete-rétig felfelé megyünk (lásd 17. túra).

Tovább a piros sáv jelzés nagyjából szintben vezető úton a Mandulásba vezet, közben több jelzett utat keresztez. A Man­du­lást elhagyva rövidesen az Állatkerthez érünk (a pénztáránál kell bélyegeznünk). A bejárat előtt áll egy 1848-as emlékmű. Innen tovább az aszfaltút és az erdei kisvasút pályája közötti kavicsos úton megyünk a Dömör-kapuhoz (lásd 9. túra). Itt van a 35-ös helyi autóbuszjárat megállója, büfé és a Vidámpark be­já­rata.

Szép erdei úton folytatjuk túránkat. Az út mellett a magas tölgy­er­dő­ben virít májusban a Mecsek egyik híressége, a magyar és a kaukázusi zer­ge­vi­rág. A sétaút mellé a Mecseki Erdő­gazdaság erdő­ismer­tető táb­lákat he­lye­zett el (tanösvény). A sílesiklópályát ke­resztezve hama­rosan a Kis-rétre érünk. A Kis-rét egy kicsiny gye­pes völgy­kat­lan, melyet szelíd­gesz­tenye­­fák vesznek körül; a pé­csiek ked­velt kirándulóhelye. Esőházat, padokat találunk itt. (A zöld ke­reszt jelzésű úton kb. 300 méterre vízhez juthatunk a Hideg-kútból.)

További utunk rövid szakaszon meredeken felfelé halad, majd enyhe lejtő következik. (A piros rom jelzésen tegyünk egy kis kitérőt a Kanta-vári romokhoz.)

A Lámpás-völgy végén, egy kúp alakú, homokkőből lévő szi­gethegyen található a Kanta-vár romja. A története nem tisz­tázott, okleveles adatok nem kerültek elő. Való­szí­­nű­leg a pécsi kántorkanonoknak szolgált meg­erősített lakh­e­lyül a XIII-XV. sz.-ban. A négyszögletes, 5x5 méteres öregtorony 1 méter vastag falaival az erődít­mény legjelentősebb épülete volt. Alap­­falai láthatóak. A sza­bály­talan alaprajzú vár falainak anyaga homokkő, kötő­anyaga mész. Hiedelem szerint az öregtorony pin­cé­jé­ből alagutak indultak a Tettye és Kaposvár felé. Ezekből ma csak egy üreg látszik. Felismerhető a vár­árok, amely körbefut a hegy oldalán. Szép mondája van.

A szépen kiépített Kantavári-forrásnál megpihenhetünk (eső­­ház, padok). Tovább haladva utunkon bal kéz felől elha­­gyott kőbányát látunk.

A Kanta-vári kőbánya kőzete a középső triász korban ke­let­ke­zett sötétszürke-fekete színű bitumenes mészkő, amelyben gipsz és kalcitkristályok, illetve apró csigák és kagylók ma­rad­ványai találhatók. A környékbeliek Kan­ta-vári fekete márvány né­ven ismerik, de felhasznál­hatósága igen korlátozott, mert mál­lékony. Műkőzú­za­lék­nak alkalmazták, vagy erdei utakat kavicsoztak vele.

Fokozatosan emelkedünk a Mecsek-háti műútig, majd azt keresztezve a Nagy-mély-völgybe ereszkedünk. A völgyfőnél fakad az állandóan bővizű Kánya-forrás és Mariska-forrás, mellette esőházat és pa­do­kat találunk.

A bal oldali sziklafalban egy kőfülke van. Ennek a már be­omlott részében az őskorban élt ember nyomait találták. A barlangot a múlt század elején kutatták.

A forrást elhagyva kis vízlépcsőkön, sziklákon zubogó patak mellett, vadregényes, szép völgyben megyünk tovább. Az út mellett talájuk a Sziklás-forrást. A völgy két meredek oldala egyre jobban a víz partjára szorítja az ös­vényt. Egy rövid szakaszon a nyirkos köveken kell lépked­nünk. Jobbról becsatlakozik a Petnyák-völgy, s hamarosan Kőlyukra érünk.

Kőlyuk: a bal oldalon hatalmas mészkőszikla hasadéka tá­tong, népiesen Királylika, denevérek tanyája. A bar­lang alsó, karsztforrást rejtő ágát lezárták, vizét a komlói vízműhálózatba vezették. A vízműhöz tartozó épület és kerítés zavaró a tájban. A barlang előtt fakadó Cserkész (Eta)-forrás rendkívül bő vize jóízű. (Lásd még: Mondák.)

Kőlyuktól a völgy kiszélesedik. Egy kis elágazáshoz érve két irányba a PO jelzéssel találkozunk, nyugatra a Kőfejtő-kutat, a keleti oldalon pegig a Bikfa-forrást kereshetjük emg. A Cifra-malom épülete mellett elhaladva a kaposvári országútra érünk. Csak felkapasz­ko­dunk a Palántáki-tetőre, és leereszkedünk a másik oldalon, máris Sikondán vagyunk (lásd 19. túra). Strand, szanatórium, étterem, büfé található itt. A Vadásztanyánál felfelé indulunk a köves úton az ifjúsági táborok mellett. Át­me­gyünk egy erdőn, majd mezőgazdasági területen folytatódik az utunk. A gerincről szép kilátás nyílik Komlóra. Jobbra for­dul­va Mecsekfaluba érünk le.

A falu régi neve Szopok volt, a lakosság kérésére 1928-ban vál­­­toztatták Mecsekfalura. Az 1954-ben Komlóhoz csatolt kis tele­pülésnek az okiratok szerint már 1332-ben önálló plé­­­bá­­­niája volt. A töröknek öt ház adózott. Az elmenekült la­kos­ság helyett németek telepedtek le. Az 1880-as években Batthyány János volt a földesura.

Tovább az Öreg-hegyre kapaszkodunk, majd Mecsek­jáno­siba érünk.

Jánosi, a középkori falu sokszor szerepel az okiratokban, mert birtokosai, a Máré-vár urai és a pécsi káptalan gyakran pe­­­reskedtek egymással. Miután a török időkben pusztává vált, né­metek telepedtek le. Ma Komlóhoz tartozik Mecsekjánosi néven.

Hosszú éveket töltött itt Dénes Gizella (1897-1975) írónő, regényeiben a baranyai embereket és tájakat szerepeltetve.