(Meg kell ismernünk a földet, melyen járunk, a természetet, amely körülvesz bennünket)

A természetjáró egész élete a nagy megismerések keresésében zajlik. Az ember kevésbé gondol arra, hogy a természetben a vén köveknek, a régi építményeknek nagy élettörténetük van. Elmondják a kövek, a régi építmények, hogy a suhanó idő hány tájképet hozott és vitt magával addig, amíg a maihoz ért.

Pécs város fölött úgy látszik a Mecsek, mint valami menyasszonyi koszorú a boldog ara fején, úgy díszlik ott, mint a királyok homlokán a korona, mondjuk mi, akik szeretjük a Mecseket.

Az 1891. április 30-án megalakult Mecsek Egyesület „közelebb hozta a Mecseket” Pécs városához. Ezt a nagyszerű tettet úgy oldottak meg, hogy a város fölötti szőlők között turista utakat építettek. Ezeken az utakon sétálva, gyalogosan jutottak fel a városlakók a hegyre, az erdőbe. A városi parkerdőt „berendezték”, hogy a kirándulók a természet adta csodálatos környezetbe találjanak, olyan ember által épített létesítményeket, erdőbútorokat, amelyek érdekessé, komfortossá teszik az ott tartózkodást. Ilyen létesítmények a turistautak, a menedékházak, a kilátók, a források a turistapihenők és az emlékhelyek. Ezek az építmények közadakozásból, vagy egy-egy család hagyatékából épültek. Közhasznú célt szolgáltak és szolgálnak. Emléket állítanak azoknak, akik kötődtek a hegyhez, természethez, és - tisztelői, barátai, családtagjai is ezt akarták.

(Baronek Jenő)